6. fejezet - Démonvadászat

Sohase gondoltam volna, hogy testőr leszek. Hogy lesz esélyem megvédeni valakit, aki rá szorul, és aki talán erősebb is, mint én. Hisz én csak egy ember vagyok, ugyan évek óta vadászom a természetfeletti lényeket, de ez szemlátomást sem őket, sem Paladint nem zavarja. Néhányan meghalnak a kezem által, évente egy-ketten, de ez semmiség ahoz képest, hogy összesen mennyien vannak. És hogy az összesből hány gonosz. Tíz vámpírból minimum hat, de általában hét rendszeresen öl, de a rosszabb eset akkor van, ha harcolnak a városokért. Ilyenről olvasni lehetett az Eclipse-ben, és tényleg igaz. Mexico city-re mennek legjobban, legutóbb oda kellett repülnöm, és 300 valamennyi vámpírt kelet kinyírnom, vagy lefegyvereznem, pedig nem tettem szivesen. És ez még csak az egyik banda volt. A másik banda, a támadók, Mexico-city összes lakosánál is többen voltak, bár ezt nem tudom, hogy lehetett kivitelezni, de nem tudtam volna legyőzni őket. Cselhez folyamodtam. Megvágtam a kezem, és becsöpögtettem a vérrel az utat, egészen a Mexico-cityhez legközelebb lévő falucskáig. Durván 10-20-30an élhettek benne, annyi embert pedig muszály volt feláldoznom, hát ők lettek a szerencsétlen kiválasztottak. A csel nem jöttbe. Szívás. És ha nem vettek volna észre...

5. fejezet - Veled lenni (Paladin herceg szemszögéből)

Sokat vagyok az emberi alakomban, de a szívem egy kisváros felé húz. Nem tudom miért, soha nem is jártam ott, nem is hallottam soha semmit róla, csak ha néha valaki megemlítette a nevét. Valamiért mindig szárnyalnék oda, amikor éppen eszembe jut, hogy mennyire egyedül vagyok, vagy hogy üldöznek, és reménytelen az életben maradásom. Valami láthatatlan mágnesként húzott arra, azt sem tudtam, hogy mi van ott, vagy hogy mekkora egyáltalán az a város, de hát mégis. Aztán egyszer már túl erős volt.

Elindultam, fekete szárnyakon zúzva magam előtt a levegőt, de a kisváros messzebb volt, mint hittem. De gyorsabban is haladtam, mint amikor csak elképzeltem. És mindig amennyivel előrébb jutottam, annyival gyengült a szorítás a mellkasomban, ami azóta kínzott, hogy Terray megmondta, üldöznek.

Messziről jöttem, nem is ismertem a környéket, mégis kiszúrtam, hogy mit/kit keresek. Egy átlagos lányt láttam csupán az utcán, de az aurája olyan furcsa  volt... mint az angyalnak, amit legutóbb láttam, ha nem szebb. Kékesfehér, ezüstösen csillog, de mások nem veszik észre. Az ember az a különös állatfaj, ami csak a sötét aurát veszi észre, a csillogót nem. De ez a lány különös volt. Olyan különös vonzás van köztünk, amit ő is megérzett, mikor a közelébe értem. Rám nézett, nagy kék szemeivel, /uram isten ettől be lehet halni / olyan rémült tekintettel, aztán mikor jobban megnézte az arcomat elindult felém. Most néztem meg én is őt, és röviden, tömören fantasztikusan csinos. De valami más volt a szemében. Sajnálat. Védő szándék... talán rettegés, de ezt elnyomta a jó szándék. Ha így ránéz az ember, azt hiszi, ismeri a múltamat. Én ezt hittem. És nem tévedtem. motyogott magában, a fejét szégyellősen lehajtotta, csak aztán nézett rám, és elpirult.
-Ez nekem magas. Hogy kerülhetett ide? Nem úgy volt, hogy nekem kell megtalálnom? És ő jött ide, ilyen közel? Huhh.. - nyilvánvalóan nem nekem szólt.
-Lehet hogy neked magas, de nekem még jobban, és nem tudom miről beszélsz. Paladin vagyok. Te pedig... hogy hívnak?
- Kiara. Szia Paladin. De már tudtam a nevedet.
-Neked is szia Kiara. Megmondanád honnan? Életemben nem találkoztam veled. És nem is láttalak.
- Én már láttalak téged - még jobban elpirult, olyan vörös volt, mint a rák - de te persze, nem láthattál. És láttam Terray-t is.
-Ott voltál? Végig nézted? Tudod mi vagyok?
-Első kérdésedre válaszként: Nem voltam ott. végignéztem,. és tudom mi vagy.
- És arra is tudod a választ, hogy mért van ez a kibírhatatlan vonzás? - ebbe én pirultam bele.
- Milyen vonzás? Érzek kisebb rezgéshullámokat de vonzást nem. - itt elmosolyodott.
- Hát én még sosem jártam itt, mégis valami a tudatalattimban mindig rángatott errefelé. Ez annyira.. érthetetlen!?
- Az. Mindenesetre valamit már tudok. Én vagyok a védelmeződ. A hibrideknek bocs a szóért, mindig van védelmezőjük, nekem pedig látomásaim vannak. A múlt hibáiból keletkezett misztikus lények gonosz példányait pusztítom. De téged nem foglak bántani. Ez biztos. - Mellém lépett, és átkarolta a derekamat. Ez olyan furcsa volt nekem, mert még soha nem közelített így hozzám senki.
- Mit csinálsz?
-Vezetlek. El sem hiszed, ha rossz helyre lépsz, meghalsz. Azért vagyok itt, mert itt a legtöbb a veszélyes ellenség. Nemsokára vámpírokkal kell szembenéznem, és abban a csatában valószínűleg életemet is vesztem. Rossz őrzőt választottak neked.
- Nem igaz... Jobban mondva... Vámpírok? Úristen... Irina? Hát... Mondhatnám, hogy féltelek, de nem ismerlek annyira. Azt is mondhatnám, hogy megvédelek, de úgyse tudnálak.
-Köszönöm,  Paladin. Kedves tőled. Nem fogok meghalni. Most már nem halhatok meg. Van kit védenem. Képzeld! mindig az volt az álmom, hogy védelmező leszek. Most, hogy az vagyok, már olyan más... sokkal másabb.
- Hát ismerem az érzést. Nekem is mindig az volt az álmom, hogy megismerkedek egy ilyen lánnyal, és most hogy megtörtént, mégpedig a védelmezőm, hát sokkal másabb. Jó értelemben.
Amikor elindultunk az utcában, elfelejtettem mindent, ami rossz, és már csak azt éreztem, hogy Kiara fogja a kezem.

4. fejezet - Minden, ami nem az, ami

Több látomásomban is szerepelt ezek után a kis hibrid. És rájöttem arra is, hogy nem gyerek, talán korombeli, csak azért néztem fiatalabbnak mert össze volt kuporodva. És amellett, hogy nem gyerek volt, egy fiú. Egy fiú hibrid, angyal-démon, mert szárnya volt, de fekete. És vámpír. A legtöbb álmomban menekült valami elől, ami sokkal gyorsabb volt, mint ő. Később arra is rájöttem, hogy egy tiszta vérű démon üldözi, csak azt nem értettem, hogy miért, mert ez az "angyal-démoni" lény kinek árthatott? Nekem biztosan nem. De mielőtt arra vetemednék, hogy megvédem, meg kéne találnom. Ami elég nehéz lesz, mert a sikátor, amit álmaimban láttam, minden második városban lehet. Ugyanolyan. Az egész világon. Egyszer a démon megszólította. De a démon olyan halkan mondta a nevét, hogy nem hallottam. Viszont azt mondta, hogy szüksége van a hercegre. Nem tudom, ez mit jelent.
... A sikátorban rohan. Közelebb kerül a kijárathoz, de amikor odaér, az mindig messzebbre ugrik. Fél. A démon üldözi, s a fekete szárnyak annyival gyorsabbak mint ő! És annyira könnyedén jut át az akadályokon, amiken ő csak vergődni tud...
- Herceg! Állj meg, és lehet, hogy megkíméllek! Állj meg, herceg! - A démon hangja reszelős, rekedt, és mély.
De a herceg csak futott,  ám egyszer csak a lába megállt, nem ment tovább, akárhogy is gondolkodott szegény fiú.
- Paladin herceg, tudod, a leszármazottaid egyike vagyok. Hallgass rám, mint rokonodra.
- Terray. Hallgass te rám. Nem vagyunk mi elég jóban ahhoz, hogy tanácsokat osztogassunk egymásnak. Hát engedj el, és hagyj futni. Ha rokonok vagyunk, miért üldözöl?
- Paladin herceg! Tudja, hogy a fél misztikavilág önt keresi?
- Most már igen. Légy szíves, kedves Terray, mond meg nekik, hogy megtaláltál, ép vagyok, nincs semmi bajom, és abba lehet hagyni a keresést. Köszönöm. Elengednél?
- Nem azért keresnek. Vérdíj van a fejeden, mert nem vagy tiszta vérű. 
- Terray csak nem azt akarod mondani, hogy el akarsz vinni nekik?
- De, pontosan azt, Paladin. Sajnálom. 
- Ne sajnáld. 
És azzal Paladin herceg felrepült a szép, angyali, fekete szárnyaival. A  démoni szárnyak nem is érték utol. Meglepett, hogy a halál torkában is poénkodott. Szimpatikus volt nekem, jóképű, erős, igazán angyali, és humoros. De most meg kell védenem. Ha nem védem meg, valaki valahol megöli.
És azt nem tudnám elviselni.

3. fejezet - Veszélyes múlt

Új álom.
"Egy város utcáin állok. nem látok messzire, köd van. Előttem egy kisgyerek áll, de nem lát engem, hiszen én csak látogató vagyok a múltban. Én viszont látom őt, csakhogy azt is tisztán látom, hogy nem ember. Nem is vámpír, nem is vérfarkas. De nem tudom mi. A füle hegyes, könnyezik, szárnya van, olyan, amilyet az ember az angyaloknak képzelne, de hegyes volt a foga is, talán hibrid volt. Anygaldémon-vámpír? De nagyon szép volt, és nem bírtam volna bántani. Nem lennék rá képes. Tudom. Hogy lennék képes bántani  egy ilyen lényt?"
Amikor a látomás vége felé megláttam a kis hibridet, feltépett torokkal, gondoltam, mi lesz a dolgom. Nem kell bántanom őt. Meg kell védenem, egy olyqan lény elől ami az életére tör. Az életem árán is.

2. fejezet - Harc az életért

A sötétben a vérfarkasoknak annyi előnye van, hogy sokkal jobban látnak, mint az átlag emberek. Hatalmas hiba, hogy a mi kis "kutyusunk" pontosan erre hagyatkozik, mintha valami béna kis amatőr lennék. De kijátszottam ezt a lehetőséget is. A látásom most ugyanolyan jó, mint az övé, ha nem még jobb. Kár. Szegény farkas már nem sokáig fogja itt rontani a levegőt. Megharagudtam anyámra. Miatta kell ennek a lénynek meghalnia, mert ha nem harapta volna meg, békés emberi életét élné még mindig. "Nagyon sajnálom, anyu, bocs, hogy megöltelek, megérdemelted." ezt gondoltam, és komolyan is gondoltam. Megrögzött hidegvérű gyilkos lettem? Ha ezt a kérdést a barátaim között teszem fel, rövid úton a diliházban kötöttem volna ki. Az apám volt az egyetlen, aki tudott a misztika létezéséről, de azt még ő sem tudta, hogy ezekre a lényekre vadászok. Hát. mindenkinek van jó, és rossz oldala. Az én jó oldaam a vadászat, és a rossz az, hogy a saját haverjaimnak is hazudnom kell. Megmozdult valami a régi raktár sötét, árnyékos és poros polcai között. Hát előbújt a nyúl a bokorból. úgyértem a vérfarkas a raktárból. Már jó ideje itt tanyázott. De már nem sokáig. Kíméletes vagyok ilyen ügyekben. Nem gondolja, hogy látogatója van. Meglövöm egy altatóval. és így nem fogja érezni, mikor megölöm. "én kíméletes vagyok. nem fáj majd neki" gondoltam. Legalábbis megpróbáltam bebeszélni magamnak.

1. fejezet

A folyóparton álltam, pihentem, és egy látomáson gondolkoztam. Ha új látomásom, álmom vagy ötletem támadt, mindig ide jöttem. Nem is tudom... jobban tudok a víz közelében, a parkban gondolkozni. A víz a legtöbb mitológiai lény ellensége pl. a vámpírok. De a vérfarkasok sincsenek oda és vissza érte. Csak akkor úsznak, ha muszáj. Több időt töltök a parkban, mint otthon, és többet látom a folyót, mint a saját apámat. De ez komoly.Bár mondjuk az anyámnál meg végképp. De erről nem szeretek beszélni. Talán ha megteszem, jobban fogom érezni magamat... Amikor kilenc éves voltam, anyámat megharapta egy vérfarkas. Megöltem a megfertőzőjét. És tavaly anyámat is. Nem akartam. Megtámadta apát. Gonosszá vált. Nem volt mit tenni.
Amíg ember volt, nem ismertem az anyámnál jobb embert. Amíg kicsi voltam, a gondoskodó anyám volt, nagyobb koromban pedig a legjobb barátnőm. Sok mindent köszönhetek neki. Az egyetlen bűne az volt, hogy nem tudott védekezni... és végül én lettem a gyilkosa. A legutóbbi látomásom róla szólt, mert elkövetett egy hatalmas hibát. Átalakított egy embert.
Nem is képzelnéd, hogy az embereknek, akik körülvesznek a mindennapi életedben, 30%- a mitológiai lény!
Félistenek, vámpírok, vérfarkasok, sőt! akár elfek is. Az ügyvédek 70% a félisten például. A többiek nagyon igyekeznek nem felkelteni az emberek figyelmét. Velük nincs gond, visszahúzódnak, nem ölnek embert. Anyu sem ölt. Akit most üldözünk, városokban garázdálkodik. A farkasok Littanatorra- nak hívják. Ennyit tudok.

Előszó

...Egy nő áll a parton... az árnyékban...arca sápadt, szeme vörös, ajka véres...vámpír... a fényre nem jön ki.... Nemsokára három idegen csatlakozik hozzá, akik majdnem ugyanolyanok, csak férfiak... sápadtak, véresek... nem jönnek ki a fényre, nehogy megkönnyítsék a dolgomat....
Rég tudom. A vámpírt nem könnyű legyőzni, főleg, amíg ez a négy itt, még él. És most sajnos nagyon is éltek.

Ez volt a legutóbbi látomásom. És igen... ez volt az, amitől legjobban féltem. Általában a látomásaim nem keltettek félelmet, csak afféle bátorságérzetet. Ez azonban ezt hozta ki belőlem. Farkasszemet nézni Isla bandájával = beletörődni a biztos halálba. Előlük nincs menekvés. Nem egy vámpírvadász, vagy simán vadász ismerősömet ők juttatták a másvilágra. Hirtelen mást is éreztem. A bosszút. Bosszút állhatok Willért, Justinért, Anabellért, és a többiekért. A városban van az egész banda. Én leszek a következő. Nincs menekvés. Nincs hová bújni. De nem is akarok.